Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve – fogalmazhatott volna Mick Bates.
Flat track. Első ízben rendeztek Debrecenben flat track versenyt az elmúlt hét végén, ráadásul nem is akármilyen viadalt, hanem egy világbajnoki döntőt láthatott a nagyérdemű a Perényi Pál Salakmotor Stadionban. A debütálásról, a tapasztalatokról és a visszajelzésekről kérdezte a Hajdú Online a főszervezőt.
Nagyon hálásak
– Ha azt vesszük alapul, hogy flat tracket korábban csak bemutatófutamként láttam, akkor a vébédöntő rendezésével és lebonyolításával szinte teljes mértékben elégedett lehetek. Fantasztikus visszajelzéseket kaptunk, már közvetlenül a verseny után elismerően értékelt a nemzetközi szövetség két illetékese, a brit zsűrielnök, Mick Bates és az olasz vezetőbíró, Giuseppe Grandi. De igazából a versenyzői visszajelzések leptek meg: tíz salakverseny után nem kaptam annyi gratuláló üzenetet, mint most a flat trackesektől. Arra pedig valóban kevés példa volt eddig, hogy motorosok saját közösségi oldalukon posztolva köszönjék meg a rendezést, de most így tett többek között a finn világbajnok Lasse Kurvinen és a francia Sébastien Jeanpierre is. Nagyon jólestek ezek a reakciók. Érződött, hogy ezek a fiúk még nem szokhatták meg azokat a rendezési trendeket, amelyek a speedwayben már alapnak számítanak. A viadal előtt átadott speciális borok, a névre szóló starttáblák mély benyomást tettek a külföldi pilótákra – kezdte a visszatekintést Baráth Norbert, a versenyt rendező SpeedWolf Debrecen ügyvezetője. A klubvezető elárulta, azért merték bevállalni ennek a Hajdúságban lényegében ismeretlen sportág világbajnoki döntőjének megrendezését, mert a debreceni városvezetés támogatásának köszönhetően lényegében kockázat nélküli volt a szervezés anyagi része.
– Nagyon hálásak vagyunk a városvezetésnek, csakis a támogatásukkal sikerülhetett a flat tracket megismertetni a hajdúsági szurkolókkal. A verseny után sok nézővel beszélgettem, s az volt a konklúzió, hogy akik a fék nélküli száguldáson, azaz a salakmotorozáson szocializálódtak, azoknak még szokatlan ez a fajta versengés. De be kell látnia mindenkinek, hiába ugyanaz a pálya, s hiába használnak vaspapucsot a versenyzők, nem lehet összehasonlítani a két szakágat. Ez olyan, mint az alma és a körte, mindkettő gyümölcs, ám más az ízük – ám ettől még finomak. Viszont az is kiderült, hogy a flat track szimpatizánsai – köztük a Magyar Motorsport Szövetség elnöke, Hermann Henrik – és a „semleges” drukkerek kifejezetten jól szórakoztak a Perényi Pál Salakmotor Stadionban – mondta Baráth.
Futamgyőzelmek kellenek
A sikeres debütálásnak vajon lesz folytatása? – A rengeteg pozitív visszajelzés megerősített bennünket abban, hogy jól végezzük a dolgunkat. Viszont azt is látjuk, hogy önmagunkban még kevesek lennénk egy rentábilis viadal megrendezéséhez. Amennyiben a városvezetéstől továbbra is kapunk támogatást a flat trackre is, akkor szívesen belevágunk újra! – fogalmazott a Farkasok első embere. – Biztos vagyok benne, ha lenne olyan versenyzőnk, aki partiban tud lenni egy-egy futamgyőzelemért, akkor a publikum még jobban magáénak érezné a versenyt. Gondoljunk bele, amikor Magosi Norbi az utolsó futamában a 6. helyért küzdött a brit motorossal, ezt a párviadalt is felfokozott hangulatban drukkolta végig a nézősereg. Mi lett volna, ha az első helyért megy a csata? Tisztában vagyok vele, hogy a motoros szurkolók ki vannak éhezve a magyar futamgyőzelmekre, s itt nemcsak a flat trackre, hanem a salakmotorra is gondolok. Azért dolgozunk, hogy minél hamarabb meglegyen az örömük.
Jöhetnek a vébéfutamok
A flat track vébédöntő cívisvárosi bemutatkozásán túl volt egy másik nagyon fontos hozadéka, méghozzá a Perényi Pál Salakmotor Stadion szempontjából. – A viadal előtt a Nemzetközi Motorsport Szövetség (FIM) illetékese, Mick Bates pályainspekciót tartott, természetesen nemcsak a flat trackre, hanem a salakmotorozásra vonatkozóan is. Idén már szerzett egy licenszet a pálya, de az az engedély mindössze az Európa-bajnoki viadalok megrendezésére jogosított fel bennünket, a legutóbbi bejárás a világbajnoki események miatt szükségeltetett. Büszkén mondhatom, hogy az a Mick Bates, aki igazi szaktekintélynek számít a szakmában, s neki van a legnagyobb szava a pályainspekciók terén, mindennel meg volt elégedve. A brit szakember hangsúlyozta, a rugós palánkrendszerünknek és a légpalánknak is hála, nagyon biztonságos az ovál, s a fejlesztéseinkről szintén elismerően beszélt. Örült, hogy egy fiatal csapat kezében van a stadion üzemeltetése, mert látja a lendületet a munkánkban. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy az FIM vezetőinek írt jelentésében javasolta, hogy a jövőben minél több világbajnoki viadalt rendezzen Debrecen. S ami a lényeg: a maximális három évre kaptuk meg a pályalicenszet! – mondta büszkén Baráth Norbert.
Még lesz salakszórás
A debreceni klubvezető elárulta, idén több versenyt már nem terveznek a Perényi Pál Salakmotor Stadionba, ám a szurkolóknak egy rendezvényt érdemes beírniuk a naptárukba. A hagyományokhoz hűen nemzeti ünnepünkön, október 23-án szezonzáró motoros dzsemborit szervez a SpeedWolf Debrecen, amikor is több szakág képviselői szórják majd a salakot az ovál pályán. Boros Norbert
A flat trackben először
Nemcsak maga a verseny, hanem az időmérés is egy újítás volt Debrecenben. A más szakágakban, illetve a Speedway Grand Prix-ban is kipróbált és jól bevált csapat, a chronomotósok professzionális adatszolgáltatást nyújtottak a debreceni vébédöntőn. A szakemberek már az edzésen mérték a versenyzők köridejét, s természetesen mindezt a viadalon is megtették. – Minden egyes futamban az összes pilóta helyezését, köreredményét transzponderes rendszerrel rögzítették, ezáltal óriási segítséget nyújtottak a vezetőbírónak, a szpíkernek és nem utolsó sorban a versenyzőknek, akik nagyon lelkesen nézték a teljesítményüket a telefonjaikon – mondta Baráth Norbert, majd hozzátette, a cégnek nem titkolt szándéka, hogy a flat track világbajnokságon használják ezt a köridős, körszámlálós technikát a jövőben. Annyi bizonyos, hogy a verseny brit zsűrielnöke javaslatot tett arra az illetékeseknek, hogy a sorozat utolsó két állomásán, a csehországi Pardubicében és az olaszországi Bovesben is legyen ilyen időmérés. – Elképzelhető, hogy a salakmotorversenyeinken is igénybe vesszük ezt a szolgáltatást. Sőt, az is tervben van, hogy a Chronomoto által tervezett startgép automatika is bevezetésre kerüljön nálunk. Ez az a rendszer, ahol nem a vezetőbíró, hanem random módon a számítógép aktiválja a startszalag felcsapódását. Ezt a technikát használják a Grand Prix-ban és a lengyel Extraligában.
Nem lett szerelem
– Érdekes, izgalmas kihívás volt – kezdte a visszatekintést Magosi Norbert, a vébédöntő egyetlen magyar résztvevője, aki a 21. helyen zárt. – Menetközben jöttem rá, hogy Youtube-ról nem lehet megtanulni ezt a szakágat sem. Hiába néztem több videót, a versenyen, az ellenfelektől lestem el, mit hogyan kell csinálni, mert sajnos egyetlen szakavatott hazai motorostól sem tudtam megkérdezni a flat track csínját-bínját. Úgy érzem, ha kicsivel többet edzhettem volna, s a vezetési stílussal is hamarabb képbe kerülök, akkor talán jobb eredményt érek el. Bevallom, egyáltalán nem éreztem magabiztosnak magam a motoron. Amikor az első sorból, ráadásul belülről startoltam, nagy volt bennem a félsz, hogy feltartom a sort, s hátulról belém jönnek. Szerencsére a bukásokból kimaradtam, viszont rettenetesen elfáradtam fizikailag és mentálisan is. A salakmotoron is el lehet fáradni, de főleg az amatőröknek – vélhetően így jártam én is a flat trackkel. Valószínűleg rossz lehetett a testtartásom, mert négy kör után már megfeszültek az izmaim, s alig vártam a futam végét. Ez a sportág teljesen más kávéház, mint a speedway, s elárulom, hazudnék, ha azt mondanám, hogy beleszerettem. Egy kalandnak jó volt, de inkább maradok a salakmotorozásnál.
Az eredeti cikk itt található: https://www.haon.hu/helyi-sport/2021/09/debrecen-flat-track-salakmotor-barath-norbert-magosi-norbert