A SpeedWolf Debrecen salakmotorosai, Magosi Norbert és Lovas Zoltán az ausztriai Mureckben álltak starthoz vasárnap, előbbi egy nemzetközi meghívásos viadalon, míg utóbbi a 250 köbcentisek számára kiírt megmérettetésen tette próbára tudását – írta a Hajdú Online.
A felnőtt mezőny startlistája sajnos változott az előre meghirdetetthez képest, ugyanis három versenyző nem érkezett meg a helyszínre, így nyolc ország – Lengyelország, Ausztria, Szlovénia, Olaszország, Lettország, Ukrajna, Csehország és Magyarország – tizenhárom salakszórója mérte össze tudását. Hazánkat egyedüli versenyzőként Magosi képviselte, aki ötször állt starthoz, egyszer-egyszer lett első és második, kétszer harmadik, illetve az ötödik futamában a második helyen haladva megállt a motorja. A 47 esztendős salakos végül hét ponttal a nyolcadik helyen zárt. Az alapversenyt követően az első két helyezett, az osztrák Daniel Gappmaier és a szlovén Matic Ivacic egyenes ágon bejutott a döntőbe, míg a cseh Petr Chlupac és a lengyel Tomasz Orwat a reményfutamból kvalifikálta magát a fináléba, miután legyőzték az ukrán Vitalii Lysakot és a szlovén Denis Stojst. A legjobbak futamában a hazaiak pilótája, Gappmaier diadalmaskodott Chlupac és Ivacic előtt.
A juniorok csatájában négy riválisa volt a debreceni Lovas Zoltánnak. A „Farkasok” ifjú titánja négyszer állt starthoz, egy futamgyőzelme mellett háromszor lett a második, mindannyiszor a szlovén Sven Cerjak mögött ért célba. Összesítésben Lovas a szlovén versenyző mögött a második helyen végzett, megelőzve a német Kacper Cymermant. BN
Az eredeti cikk itt található: https://www.haon.hu/helyi-sport/2022/09/lovas-masodik-magosi-a-kozepmezonyben