A salakmotoros Grand Prix csillogásából kaphatnak reflektorfényt a fiatal tehetségek, köztük a debreceni salakszóró.
A Speedway Grand Prix jogaival rendelkező Discovery Sports Events a Nemzetközi Motorsport Szövetséggel (FIM) karöltve életre hívott egy vadonatúj sorozatot, az SGP3-at. Az illetékesek ezzel a sportág tehetséges, 16 év alatti fiataljai számára kínálnak lehetőséget arra, hogy belekóstolhassanak abba a különleges légkörbe, ami a speedway legnagyobb színpadát, a Grand Prix-t lengi körül – írta a Hajdú Online.
A Discovery Sports Events a világ legjobb salakmotorosait tömörítő SGP mellett a figyelem középpontjába kívánja csempészni az utánpótlást is, azaz az SGP2-t (az U21-esek világbajnoki küzdelemsorozatát), illetve a SGP3-at, ahol 250 köbcentis motorokkal küzdenek a résztvevők. A versenynaptár kialakításakor az illetékesek egy-egy Grand Prix fordulóhoz csatoltak három SGP2 viadalt (Prágában, Cardiffban és Torunban), illetve egy SGP3 csatározást Wroclawban, amit ezen a héten rendeznek. Harminckét 16 éven aluli salakszóró számára csütörtökön két elődöntőt rendeznek, ahonnan versenyenként a legjobb nyolc-nyolc vaspapucsos jut a pénteki fináléba, ahol először avatnak világbajnokot az U16-os korosztályban. S egy adalék ahhoz, hogy a szervezők nem veszik félvállról a fiatalok küzdelmét: a funkcionáriusok tekintetében igazi sztárparádét láthatnak a szurkolók a versenyeken, hiszen ott lesz az FIM Pályaverseny Bizottságának igazgatója, Armando Castagna, a vezetőbírói teendőket a gorzówi Grand Prix-n tevékenykedő ukrán, Alekszander Latosinszkij látja el, míg a versenyigazgatói poszt a GP-ből jól ismert Phil Morrisé.
A lengyelországi Wroclaw ikonikus arénájában, az Olimpiai Stadionban egy magyar versenyzőnek is szurkolhatunk, a mindössze 13 esztendős Lovas Zoltán öltheti magára az SGP3 mellszámát. A SpeedWolf Debrecen ifjú titánja a második, 19 órakor kezdődő elődöntőben áll starthoz csütörtökön, nem akármilyen riválisok ellen. A mezőnyben megtalálható a dánok klasszisa, Mikkel Andersen, aki júliusban a csehországi Liberecben megnyerte az ifjúsági Európa-bajnokságot, illetve a lengyelországi Torunban megrendezett Speedway Ekstraliga Camp döntőjében is a legjobbnak bizonyult. Szintén ifjúsági Európa-bajnoki finalista volt a végül harmadik helyen végző cseh, Adam Bednár, a negyedik helyezett dán, Sebastian Mayland, illetve a tizenötödik brit, Max James, illetve a tizenhatodik finn, Otto Raak.
Lovas Zoltánnak még csak ez az első éve a 250 köbcentisek mezőnyében, így csakis a tisztes helytállást lehet elvárásként megfogalmazni a célkitűzés tekintetében. BN/Haon
Az eredeti cikk itt található: https://www.haon.hu/helyi-sport/2022/08/lovas-az-sgp3-ban-bizonyithat