Ez aztán nagy menet lesz!
Igazi lasszisok mérik össze erejüket a debreceni SEC-kvalifikáción.
A Nemzetközi Motorsport Szövetség európai szekciója (FIM Europe) hivatalos honlapján tette közé az egyéni Európa-bajnokság debreceni startlistáját. A döntés értelmében 13 ország 16 vaspapucsosa érkezik a Perényi Pál Salakmotor Stadionba. Ahogy az várható volt, május 7-én, szombaton 16 órától igazi klasszisok csatáznak majd a továbbjutást jelentő első öt helyért.
Ha csak a legnagyobb favoritokat vesszük górcső alá, mindenképpen ki kell emelnünk a három lengyel salakszórót, Janusz Kolodziejt, Szymon Wozniakot, Kacper Worynát, a dán Michael Jepsen Jensent, a svéd Jakob Thorsellt, a brit Adam Ellist, a francia Dmitri Bergét, a cseh Eduard Krcmárt, a finn Tero Aarniót és a hajdúsági közönség nagy kedvencét, a lett Andzejs Lebedevset. Már most kijelenthető, óriási küzdelem lesz a kvalifikációért a Perényi Pál Salakmotor Stadionban, ahol a hazai színeket főversenyzőként Magosi Norbert, tartalékként pedig Kovács Roland és Kónya Sándor képviseli.
STARTLISTA 

FIME SEC * EB-kvalifikáció, 3. selejtező, Debrecen, 2022. május 7., szombat 16 óra
#1 Andrea BATTAGLIA

#2 Szymon WOŹNIAK

#3 Michael HÄRTEL

#4 Milen MANEV

#5 MAGOSI Norbert

#6 Dmitri BERGE

#7 Tero AARNIO

#8 Daniel GAPPMAIER

#9 Eduard KRČMÁŘ

#10 Kacper WORYNA

#11 Michael JEPSEN JENSEN

#12 Andžejs LEBEDEVS

#13 Jacob THORSSELL

#14 Janusz KOŁODZIEJ

#15 Paco CASTAGNA

#16 Adam ELLIS

#17 KOVÁCS Roland

#18 KÓNYA Sándor

TÁMOGASD A MUNKÁNKAT, SEGÍTSD A JÖVŐNKET!
A Salakszórók egy olyan platform, ahol a honlapunk, a Facebook-oldalunk, a podcastunk és a Youtube-csatornánk által szeretnénk elérni, hogy a lehető legtöbbet megtudj szeretett sportágadról, a salakmotorozásról. Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig magas színvonalon csinálhassuk: legyél te is a támogatónk!
Legyen az bármekkora mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres alkalom, mi rendkívül hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a Salakszórók jövőjéhez.
Támogatás átutalással
Bankszámlaszám: 10918001-00000018-54630005