A világ ismét a cívisvárosra figyel majd, ugyanis a Perényi–stadionból vezet az út a jövő évi Grand Prix-ba.
Klasszisok egész sorát láthatják mindazok, akik kilátogatnak május 29-én, pünkösdhétfőn a debreceni Perényi Pál Salakmotor Stadionba, ahol a Grand Prix kvalifikáció egyik selejtezőjét láthatja a nagyérdemű. A 15 órakor kezdődő megmérettetés a szezon legrangosabb cívisvárosi viadala lesz, ahol 13 nemzet – Lengyelország, Ausztrália, Dánia, Nagy-Britannia, Svédország, Franciaország, Ukrajna, Csehország, Lettország, Németország, Finnország, Románia és Magyarország – legjobbjai mérik össze tudásukat – írta a Hajdú Online.
Csak három maradhat
A jövő évi Grand Prix-s tagságért folyó küzdelem első állomása a selejtező, melyből négy versenyt rendeznek; a szlovákiai Zsarnovicán és az olaszországi Lonigóban május 27-én, míg a németországi Abensbergben és Debrecenben pünkösdhétfőn csatáznak a vaspapucsosok. Valamennyi helyszínről a legjobb négy jut az augusztus 19-én, a svédországi Gislavedben megrendezendő Grand Prix Challenge-be, ahonnan a dobogósok kvalifikálnak a 2024-es egyéni világbajnoki sorozatba. Fontos információ, amennyiben egyik helyszínen sem lesz svéd pilóta a továbbjutók között, úgy a Hajdúságból csak a legjobb három jut a challenge-be.
Csillagok háborúja
Mi a közös az ausztrál Jack Holderben, a lengyel Janusz Kołodziejben, a lett Andzejs Lebedevsben, a svéd Jacob Thorssellben, a dán Michael Jepsen Jensenben és a brit Adam Ellisben? Az elmúlt években valamennyien kvalifikációt érő helyen végeztek a debreceni világversenyen, s mindannyian ott vannak most is a Grand Prix-kvalifikáció startlistáján. Ezek a világklasszisok szinte már „hazajárnak” a Perényi Pál Salakmotor Stadionba, ami nem véletlen, ugyanis kifejezetten fekszik nekik a gyors ovál. Ez a tény máris előrevetíti, hogy óriási csata várható a továbbjutó helyekért, ugyanis a főesélyesek mellett olyan motorosok is starthoz állnak, akik meglepetésre készülnek. A németektől Kai Huckenbeck érkezik, aki amellett, hogy tavaly résztvevője volt a SEC döntőinek, eddig négyszer bizonyíthatott a Grand Prix-ban szabadkártyásként, s most is készülhet a Német Nagydíjra, amit június 10-én, Teterowban rendeznek. A franciák képviseletében visszatér a Hajdúságba David Bellego, aki május 1-jén 10 pontot gyűjtve alig maradt le a kvalifikációt jelentő helyekről. A dán szövetség Jesper Jensen mellett az idei SEC-fináléba jutó Andreas Lyagert is nevezte Debrecenbe. A csehek azt a Petr Chlupáčot küldik, aki tavaly az SGP2-ben, azaz a 21 éven aluliak világbajnoki döntőjében vitézkedett. A bevállalós motorozásáról elhíresült ukrán Marko Levishynt is nagyon kedvelik a hajdúsági drukkerek. Keleti szomszédaink még egy versenyzőt nevezhettek a versenyre, aki nem más, mint a csodagyereknek tartott, mindössze 16 esztendős Nazar Parnicki. (Az tehetség indulása kérdéses, ugyanis az SGP2 pardubicei selejtezőjében csuklósérülést szenvedett.) Timi Salonen is visszatérő vendég lesz, május 1-jén, az egyéni Európa-bajnoki selejtezőben debütált Debrecenben, s voltak olyan biztató futamai, amire nyugodt szívvel építhet a GP-kvalifikáción is.
Hazánk főversenyzőként két motorost indít az erőpróbán, nevezetesen Magosi Norbert és Kovács Roland áll majd startszalaghoz. A két tartalék is magyar lesz, Bárány Márk és Füzesi Richárd vár majd bevetésre.
A pünkösdhétfőn 15 órától kezdődő viadal előtt 10.30-tól kötelező edzésen vehetnek részt a salakosok, amit a nézők a versenyre érvényes jeggyel tekinthetnek meg. Az eseményre elővételben online lehet jegyet vásárolni a www.speedwolf.hu oldalon. BN/Haon.hu
Startlista:
- Michael Jepsen Jensen (Dánia)
- Andrei Popa (Románia)
- David Bellego (Franciaország)
- Magosi Norbert (Magyarország)
- Marko Levishyn (Ukrajna)
- Petr Chlupáč (Csehország)
- Andzejs Lebedevs (Lettország)
- Kai Huckenbeck (Németország)
- Janusz Kołodziej (Lengyelország)
- Andreas Lyager (Dánia)
- Jack Holder (Ausztrália)
- Adam Ellis (Nagy-Britannia)
- Jacob Thorssell (Svédország)
- Kovács Roland (Magyarország)
- Timi Salonen (Finnország)
- Nazar Parnicki (Ukrajna)
Tartalékok:
- Bárány Márk (Magyarország)
- Füzesi Richárd (Magyarország)
Fotók: Szabó Szilvia
Az eredeti cikk itt található: https://www.haon.hu/helyi-sport/2023/05/debrecen-salakmotor-gp-kvalifikacio-perenyi-pal-salakmotor-stadion-haon