Lovas Zoltán versenyzőként, Daragó Gábor vezetőbíróként lesz résztvevője az Európa-bajnokságnak.
Amíg a cívisvárosban gőzerővel folynak az előkészületek a hét végi salakmotoros Debrecen Nagydíj előtt, addig hazánk legnagyobb ígérete, Lovas Zoltán csütörtök reggel elindult Lettországa. A SpeedWolf Debrecen 14 esztendős reménysége nem akármilyen megmérettetésre utazik Rigába, ugyanis a Bikernieki Speedway Stadion ad otthont a 250 köbcentisek ifjúsági Európa-bajnokságának – írta a Hajdú Online.
Vébédöntősök ellen
Az elmúlt hét végén megrendezett Speedway Grand Prix Lett Nagydíjának helyszínén harminckét 16 éven aluli tehetség méri össze a tudását. A szombati versenynapon két elődöntőt rendeznek, ahonnan a legjobb 8-8 pilóta jut a vasárnapi fináléba, ahol eldől, ki a legjobb ifjúsági salakos a kontinensen.
Lovas Zoltán a második elődöntőben, a 17 órától kezdődő erőpróbán áll startszalaghoz. A magyar pilóta 4-es mellszámmal versenyez majd, s remélhetőleg szerencsét hoz neki a szám, mert nagyon erős riválisok ellen kell kiharcolni a döntőbe jutást. Ott lesz a mezőnyben, s rögtön az első futamban összecsap a debreceni srác a nagy rivális, Sven Cerjakkal. A svédországi világbajnoki döntőben 6. helyen végző szlovén fiú mellett még ott lesz többek között öt malillai finalista: a világbajnok Rasmus Karlsson (svéd), az ezüstérmes Maksymilian Pawelczak (lengyel), a szintén polák Filip Beczkowski, a dán Villads Pedersen és a svéd Alfred Aberg. Érdekesség, hogy Lovas újra találkozik azzal a holland, de német licenccel versenyző Lester Matthijssennel, akivel a toruni Speedway Ekstraliga Campen különfutamot vívtak a 3. helyért, s a magyar vaspapucsos diadalával zárult a bronzcsata.
A hajdúsági tehetség ekképpen vélekedett az esélyeiről a hivatalos sportolói Facebook oldalán megosztott posztjában: „Nem tagadom, bizakodó vagyok, szeretnék bejutni a döntőbe, amiért mindent el fogok követni.”
A bírói toronyban
Lovas Zoltán mellett lesz még egy magyar résztvevője az Európa-bajnoki hétvégének, ráadásul nem is akármilyen beosztásban: Daragó Gábor vezetőbíróként tevékenykedik majd mindhárom rigai viadalon. Haon.hu
Az eredeti cikk itt található: https://www.haon.hu/helyi-sport/2023/08/lovas-zoltan-haon-sport-hajdu-bihar-salakmotor