A pünkösdhétfőn megrendezendő Grand Prix-kvalifikáció akár visszavágónak is tekinthető két résztvevő számára, ugyanis Andzejs Lebedevs és Michael Jepsen Jensen kilenc évvel ezelőtt, 2013. június 15-én már megküzdött egymással Grand Prix-kvalifikáción, ráadásul akkor is a debreceni Gázvezeték utcai salakstadion volt a helyszín. Akkor a lett versenyző lehetett a boldogabb, hiszen annak ellenére, hogy még junior korú volt, megnyerte a versenyt. Lebedevs különfutam után állhatott fel a dobogó legfelső fokára, miután legyőzte azt a Piotr Pawlickit, aki az alapverseny során egyedüliként hamarabb haladt át a célvonalon nála.
A harmadik hely sorsáról is szétmotorozás döntött, s ez a futam örökre beégett a debreceni szurkolók emlékezetébe: a két dán, Hans Andersen és Michael Jepsen Jensen örömmotorozást mutatott be, s végül az utóbbit hozták ki győztesnek. Összegezvén: kilenc éve Lebedevs és Jepsen Jensen is dobogón állva jutott a következő fordulóba, s ez az eredmény most is továbbjutást érne a számukra.
A 2013-as GP-kvalifikációról készített televíziós adás itt megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=tQqo_0Crk38
A 2013-as GP-kvalifikációról készített fotók itt megtekinthetők: https://salakszorok.hu/project/2013-grand-prix-kvalifikacio-debrecen-fotok-majoros-laszlo/
Az apja nyomdokain
S ha már történelem! A hétfői Grand Prix-kvalifikáción starthoz áll egy olyan versenyző, akinek az édesapját sokszor megcsodálhattuk a cívisvárosban, s nem egyszer igencsak megnehezítette a magyar klasszisok, Adorján Zoltán, Tihanyi Sándor, Kócsó Antal vagy éppen Petrikovics József dolgát. Természetesen a német Gerd Rissről van szó, aki nemcsak a speedway-ben jeleskedett, sőt a hosszúpályás versenyzésben alkotott igazán maradandót: nyolcszoros világbajnoknak vallhatja magát. A fia, Erik – aki megtalálható a debreceni startlistán – szintén a long trackben érte el eddig a legnagyobb sikereit, miután kétszer lett világelső. Bár az aranyérmeket a hosszú pályán érte el Erik, a pünkösdhétfői Grand Prix-kvalifikáción a továbbjutásra esélyesek táborát erősíti. Boros Norbert