A szlovéniai Krskóban rendezték a salakmotoros egyéni Európa-bajnokság kvalifikáció döntőbe jutásért kiírt küzdelmét, a SEC Challenge-et, ahonnan a legjobb öt salakszóró kvalifikált a négyfordulós fináléba. A szombat esti viadal félórás késéssel indult, mert a pályán még különböző munkálatokat kellett végezni, hogy motorozásra alkalmas legyen a salakovál. A viadal 16 fős mezőnyében 5-5 olyan pilóta állt starthoz, akik a debreceni, illetve nagyhalászi selejtezőből jutottak a challenge-be. Az utolsó napokban változás történt a startlistán, ugyanis a cívisvárosi megmérettetés első helyezettje, a lengyel Janusz Kolodziej sérülés miatt nem vállalta a szereplést Szlovéniában, helyette a szintén hajdúsági résztvevő, a brit Adam Ellis került a mezőnybe – írta a Hajdú Online.
Nem sok előzést, viszont rengeteg keresztbeverést hozott a Matija Gubec Stadionban megrendezett derbi. Az erőpróbát végül a lettek kiválósága, Andzejs Lebedevs nyerte 13 ponttal, a második hely sorsáról – a 10 pontosok között – különfutam döntött, amiben a francia Dimitri Bergé legyőzte a dán Rasmus Jensent és Bartosz Smektalát. Az utolsó, továbbjutást jelentő helyet a „beugró” Ellis szerezte meg. Érdekesség, hogy a finalista kvintettből Lebedevs, Bergé és Ellis a május 7-ei, debreceni selejtezőből került a challenge-be.
Nagy meglepetést keltett, hogy a lengyelek klasszisa, Dominik Kubera annak ellenére, hogy az egyik legnagyobb favoritja volt a megmérettetésnek, mindössze 8 pontot gyűjtött, amivel csak a hatodik helyen zárt. A cívisvárosi továbbjutók közül a svéd Jacob Thorssell 8 egységgel a 10., míg a dán Michael Jepsen Jensen 5 ponttal a 13. pozícióban végzett.
A döntő mezőnyét így már 10 fő alkotja, a tavalyi széria első öt helyezettje (Mikkel Michelsen, Leon Madsen, Patryk Dudek, Piotr Pawlicki és Daniel Bewley), illetve a challenge-ből továbbjutók, a fennmaradó 5 állandó pozíciót a nemzetközi szövetség és a promóter illetékesei jelölik ki.
A SEC (Speedway European Championship) döntőit július 2-án a lengyelországi Rybnikben, augusztus 6-án a németországi Güstrowban, szeptember 3-án a lengyelországi Lódzban és szeptember 23-án a csehországi Pardubicében rendezik. BN/Haon.hu
Végeredmény:
- Andzejs Lebedevs (Lettország) 13 pont,
- Dimitri Bergé (Franciaország) 10+3,
- Rasmus Jensen (Dánia) 10+2,
- Bartosz Smektala (Lengyelország) 10+1,
- Adam Ellis (Nagy-Britannia) 9.
Az eredeti cikk itt található: https://www.haon.hu/helyi-sport/2022/06/debreceni-hosok-a-dontoben
Borítókép: Andzejs Lebedevs Fotó: Kiss Annamarie/haon.hu