Újabb világversenynek ad otthont a Nagyhalász Speedway Ring: az egyéni Európa-bajnokság utolsó selejtezőjét rendezik szombaton 15.15-től az Albók-tó szomszédságában. A viadal színvonaláról mindent elmond, hogy a salakos nagyhatalmak számos képviselője tiszteletét teszi a Nyírségben, így többek között Nagy-Britannia, Lengyelország, Svédország, Dánia és Csehország salakszórója is motorra ül a kvalifikáción. A selejtező tétje óriási, hiszen a 16 országból összesereglő 16 vaspapucsos közül csak a legjobb öt juthat a szlovéniai SEC Challenge-be.
Szereti a kihívásokat
Az elmúlt időszakban már megszokhatta a hazai publikum, hogy évente akár több világversenyt is rendez a halászi klub, így lényegében már rutinból megy a nívós versengések lebonyolítása. – Amikor átadtuk a pályát, akkor azt mondtam, hogy a lehető legrangosabb versenyeket akarom idehozni a megyébe. És tartottam a szavam, hiszen évről évre Európa-bajnoki viadalokat láthat a publikum a Nagyhalász Speedway Ringen, sőt már Grand Prix-kvalifikációnak is otthont adhattunk az elmúlt esztendőben. Szeretem a kihívásokat, ezért rendezzük ezeket a rangos megmérettetéseket. Nincs bennem egy cseppnyi izgalom sem a szombati viadal miatt, bízom az embereimben és a pályában – eddig is mindig jól vizsgáztunk a szurkolók és a nemzetközi illetékesek előtt – mondta Albók József, a halászi pálya tulajdonosa. A klubvezető elmondta, aki kilátogat a szombati viadalra, biztosan nem fog csalódni. Albók József szerint a startlista önmagáért beszél, kapásból felsorolt tíz versenyzőt, aki eséllyel pályázik a továbbjutásra.
Albók József, ahol tud, segít Fotó: Salakszórók
Favoritok egész sora
– Komoly a mezőny, nagyon izgalmas versenyt várok. Többen már jártak nálunk, de ez igazából nem jelent garanciát a sikerre, ugyanis az ausztrál Rohan Tungate úgy nyerte a Grand Prix-kvalifikációt, hogy előtte még vélhetően azt sem tudta, hol van Nagyhalász. Úgy érzem, a brit Chris Harris, a cseh Vacláv Milík, a svéd Oliver Berntzon, az olasz Nicolas Covatti és természetesen a lengyel Dominik Kubera számít a legnagyobb favoritnak, s az dönthet majd a továbbjutásról, hogy kinek milyen napja lesz éppen – fogalmazott a pályatulajdonos, aki Fazekas Dennis, a halászi csapat büszkeségének esélyeit is taglalta. – Próbálok minden segítséget megadni ahhoz, hogy Dennis a lehető legjobban szerepeljen: napjaink legelismertebb tunerjeitől származó technikát és a legjobb szerelő személyzetet biztosítom a versenyzőm számára, akikre nyugodt szívvel támaszkodhat. Úgy gondolom, Dennis a pálya minden zegét-zugát ismeri, s ez előnyt jelenthet a számára. Szerencsére nem egy ijedős fajta, így az ellenfelektől sem tart, kellően magabiztos. Tudom, hogy Dennis álma, hogy továbbjutást jelentő helyen végezzen, de ez nem elvárás a részemről. Még csak 21 esztendős, tanulnia, tapasztalnia kell, mint például a goricani Grand Prix-ban tette, ahol számos dolgot elleshetett a világ legjobb pilótáitól. Ha már pontokat szerez a szombati Eb-selejtezőn, akkor elégedett leszek vele!
A szombaton 15.15-től kezdődő Európa-bajnoki selejtező előtt, délelőtt 10 órától hivatalos edzést tartanak a Nagyhalász Speedway Ringen. Szponzorált tartalom
Startlista 🏁
1. Jakub Valkovic 🇸🇰
2. Patrick Hansen 🇩🇰
3. Fazekas Dennis 🇭🇺
4. Marko Levishyn 🇺🇦
5. Oliver Berntzon 🇸🇪
6. Dominik Kubera 🇵🇱
7. Jevgenijs Kostigovs 🇱🇻
8. Matic Ivacic 🇸🇮
9. David Bellego 🇫🇷
10. Valentin Grobauer 🇩🇪
11. Lasse Fredriksen 🇳🇴
12. Vacláv Milík 🇨🇿
13. Andrei Popa 🇷🇴
14. Chris Harris 🇬🇧
15. Nicolas Covatti 🇮🇹
16. Matias Nielsen 🇩🇰
17. Bárány Márk 🇭🇺
18. Füzesi Richárd 🇭🇺
Borítókép: Nagyhalász Speedway Club