Európa ismét Nagyhalászra figyel: szűk két hónapon belül immár a harmadik világversenynek ad otthont a Nagyhalász Speedway Ring a hét végén. A szombaton 15.15-től kezdődő páros Európa-bajnokság elődöntőjében hét nemzet – Csehország, Lengyelország, Finnország, Szlovénia, Ukrajna, Lettország és Magyarország – csapata küzd a döntőbe jutásért, amihez dobogón kell végezni. Hazánkat a nagyhalásziak magyar bajnoka, Fazekas Dennis, illetve a SpeedWolf Debrecen két salakszórója, Magosi Norbert és Kovács Roland képviseli.
A mezőny rendkívül kiegyensúlyozott, szinte megjósolhatatlan, mely gárdák kvalifikálják magukat a kontinensdöntőbe, éppen ezért szinte borítékolható, hogy nüánszok döntenek majd egy-egy helyezésről. Talán ez a lehetőség, illetve egy régóta várt magyar siker az, ami hosszú idő óta nem tapasztalt összefogást hozott a honi salakos életben az elmúlt időszakban. Az együttműködés egyik jeles példája, hogy a verseny főszervezője, a Nagyhalász Speedway Ring tulajdonosa, Albók József a hajdúsági klub, a SpeedWolf Debrecen első emberét, Baráth Norbertet kérte fel csapatvezetőnek erre a viadalra.
A mieinknek egyáltalán nem lesz könnyű dolga, ugyanis nagyon komoly riválisok érkeznek a Nyírségbe, köztük olyan salakszórók, akik idén az Európa-bajnoki selejtezőben és a Grand Prix-kvalifikáción is húzták a gázt a halászi oválon. A cseheknél Vacláv Milík, a letteknél Jevgenijs Kostigovs, míg az ukránoknál Marko Levishyn rendelkezik kiemelkedő pályarutinnal, a kérdés csak az, hogy ezt az előnyt mennyire tudják kamatoztatni. A szlovén duó, Matic Ivacic és Nick Skorja számára is ismerős az ovál, hiszen nem egyszer sikerrel motoroztak rajta. A derbi „fekete lova” a lengyel alakulat, amely csupa feltörekvő, hatalmas tehetségből áll. Kacper Pludra, Bartlomiej Kowalski és Wiktor Przyjemski fiatal koruk ellenére már a lengyel Ekstraliga meghatározó junior versenyzői.
A szervezőktől kapott információk szerint nagy az érdeklődés a verseny iránt, éppen ezért érdemes lesz időben kilátogatni a Speedway Ringre szombaton. A versenyt megelőzően – a szokásoknak megfelelően – hivatalos edzést tartanak 10 órától, majd 15.15-től kezdetét veszi a megmérettetés. A szurkolók az edzést díjtalanul megtekinthetik, a versenyre a belépő 5.000 forintba kerül. Jó hír a családok számára, hogy a 14 éven aluli gyermekek számára ingyenes a belépés a viadalra. Boros Norbert








Fotók: A&A Managers Team, Szabó Szilvia – Szponzorált tartalom