Minden idők legszínvonalasabb Debrecen Nagydíj mezőnyét sikerült összeverbuválnunk – hangzott el az augusztus 20-án megrendezendő nemzetközi meghívásos salakmotorverseny szerdai sajtótájékoztatóján a cívisvárosi Paris Garden étteremben.
Államalapításunk ünnepén a virágkarneváli programkavalkád legkiemelkedőbb sporteseménye az immár 47. alkalommal megrendezendő Debrecen Nagydíj lesz. Hazánk legnagyobb tradíciójú viadala évre a legnagyobb tömeget vonzza a honi salakmotorversenyeken, így nem véletlen, hogy óriási presztízzsel bír a salakszórók körében. Az elmúlt évben közel telt ház, több mint négyezer néző előtt versengtek a pilóták, s most szintén óriási érdeklődés övezi a derbit, ugyanis nem kisebb klasszis, mint a sportág egyéni világbajnoka, az ausztrál Jason Doyle is starthoz áll szombaton. A szervezők figyeltek arra, hogy megnehezítsék a többek között csapat-világbajnoki címmel is rendelkező sztár dolgát, ezért magasan kvalifikált riválisokat szerződtettek a versenyre – írta a Nemzeti Sport Online.
– Tizenegy ország – Ausztrália, Dánia, Lengyelország, Svédország, Szlovénia, Ukrajna, Finnország, Németország, Lettország, Csehország és Magyarország – 16 versenyzője méri össze erejét a 23 futamból álló viadalon. A 20 alapfutam után – ahol mindenki megmérkőzik mindenkivel –, az első helyezett egyenes ágon bejut a fináléba, míg a következő nyolc pilóta két elődöntőben küzd a döntőbe jutásért. Az elődöntők első két helyezettje csatlakozik a legjobbak futamához, így öten küzdenek meg a végső győzelemért – tájékoztatott a részletekről Baráth Norbert főszervező, a SpeedWolf Debrecen ügyvezetője. – Természetesen a legnagyobb név az ausztrál világbajnok és friss csapat-világbajnoki aranyérmes Jason Doyle, aki napjainkban is a Grand Prix-ban húzza a gázt. Doyle versenyzése azért is különleges, mert legutóbb éppen 32 éve, 1990 augusztus 20-án motorozott egyéni világbajnok Debrecenben, nevezetesen a dán Hans Nielsen. Nem szeretnénk, ha Doyle számára csak bemutatómotorozás lenne a nagydíj, ezért magasan jegyzett riválisokat szerződtettünk a mezőnybe: Niels Kristian Iversent, Peter Ljungot, Timo Lahtit, Jakub Jamrógot vagy éppen Oleg Mihailovot nem kell bemutatnunk a szurkolóknak, de itt lesz a debreceni közönségkedvenc, a német hölgy, Celina Liebmann is, illetve a három magyar élversenyző, Magosi Norbert, Kovács Roland és Fazekas Dennis. Baráth elárulta, a másik világbajnokkal, Chris Holderrel már aláírt szerződésük volt, ám később kiderült, az ausztrálnak indulni kell a glasgow-i Grand Prix Challenge-en, amit szintén augusztus 20-án rendeznek, így le kellett mondaniuk a szerepléséről.
Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere kiemelte, a város sportpalettája széles lesz augusztus 20-án és környékén, de a salakmotoros küzdelem során igazi világsztárokat köszönthetük a cívisvárosban. – A Debrecen Nagydíj Kelet-Magyarországon az egyik legfontosabb megmérettetés a technikai sportágak tekintetében. Évről évre egyre nívósabb a verseny a nagydíjon, s most, hogy magasan jegyzett világsztárokat láthatunk, a nemzetközi figyelem is Debrecenre összpontosul majd – fogalmazott a politikus, aki hozzátette, a városvezetés 1 millió forinttal támogatja a viadalt.
Tihanyi Sándor, a magyar salakmotorozás élő legendája az idén életre hívott utánpótlás-nevelő program, a SpeedWolf Juniorsnál folyó munkát ecsetelte. – Közvetlenül a nagydíj előtt a tanítványaim közül két tehetség, Harangozó László és Kónya Milán licencvizsgát tesznek, míg Szabó Zsombor és Antal-Pákh Dániel bemutató motorozást tartanak. Bízom benne, hogy a jövő győztesei köztük vannak, ugyanis megvan bennük a tudás, a tisztelet és az alázat is. Próbálom elérni, hogy ne legyen rajtuk teher, mert nem lesz egyszerű feldolgozniuk, hogy egy depóban lehetnek egy világbajnokkal, több Grand Prix-győztessel, csapat-világbajnokkal, s a nézőtéren több ezren figyelik őket. Tudom, hogy képesek teljesíteni a minimumvizsgát, s büszke lehetek majd rájuk – fogalmazott a háromszoros Debrecen Nagydíj-győztes, aki elmondta, mindig nagy rangja volt az augusztus 20-ai salakversenyeknek, s boldog, hogy olyan világklasszisokat láthat a hajdúsági publikum, mint Doyle, Iversen vagy éppen Ljung.
Az esemény több kísérőprogrammal várja a közönséget, megrendezik a Debrecen Nagydíj legendái eseményt, ahol a korábbi győztesekkel találkozhat a nagyérdemű, emellett lesz hivatalos autogram osztás, illetve a szponzorok ajándékai is gazdára várnak. Szabó Péter, a Schaeffler Magyarország debreceni gyárának ügyvezető igazgatója, mint a Debrecen Nagydíj legendái esemény támogatója beszélt a múlt fontosságáról. – Számomra nagyon örömteli, hogy a múlt, a jelen és a jövő is együtt lesz a nagydíjon. rendkívül közel állnak hozzám a régi idők motorosai, hiszen miattuk lettem a sportág rajongója, remélem, egyszer még újra látom motorozni a „nagy öregeket” egy old boys viadalon. A 47. Debrecen Nagydíj az elmúlt időszak egyik legrangosabb versenye lesz, biztos vagyok benne, hogy telt ház előtt bizonyíthatnak a motorosok, s ez lesz a virágkarneváli programsorozat egyik legjobb szórakozása – mondta a debreceni salakmotorsport egyik legnagyobb támogatója.
A 47. Debrecen Nagydíj augusztus 20-án, szombaton 15 órától kezdődik, kapunyitás 12 órától lesz. A viadalra jegyeket elővételben online lehet vásárolni (www.speedwolf.hu), a 14 éven aluli gyermekek ingyen tekinthetik meg a versenyt. Boros Norbert/NSO Fotók: Salakszórók
Az eredeti cikk itt található: https://www.nemzetisport.hu/egyeb_auto_motor/salakmotor-viragkarnevali-salakszoras-vilagsztarokkal-2908809
Startlista:















