A Nemzetközi Motorsport Szövetség (FIM) legfelső vezetése 2023-ban sem engedélyezi az orosz motorosok versenyzését. Történt mindez annak ellenére, hogy az ítélet kihirdetése előtt a Pályaverseny Bizottság minden szükséges előkészületet végrehajtott annak érdekében, ha az oroszok visszatérnek az oválpályákra (legyen az jég vagy salak), akkor zökkenőmentes legyen a világbajnoki viadalok lebonyolítása. Ennek érdekében elkészítették a vébés sorozatok viadalaira vonatkozó versenyzői besorolásokat. A lista érdekességét az adta, hogy nem volt nevén nevezve az orosz jelenlét, hanem a táblázat alján két rubrika, nevezetesen az ország zászlaja és a szövetség rövidítése üresen maradt, viszont három salakszórót jelöltek három helyszínre, köztük a debreceni selejtezőre is. A jól értesültek szerint a „semleges”, zászló és szövetség nélküli pozíció orosz versenyzőknek lett fenntartva. Mindezt vélhetően azért, hogy a szövetség úgy járhasson el az említett ország motorosaival, ahogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a 2018-as phjongcshangi téli és a 2020-as tokiói nyári ötkarikás játékokon: az oroszok nem használhatták saját nemzeti zászlajukat s a himnuszukat sem, mindössze semlegesként, az ötkarikás zászló alatt engedélyezte az indulásukat, „Olimpiai Sportolók Oroszországból” megjelöléssel – írta a Nemzeti Sport Online.
Nos, ez a tézis egészen az olaszországi Riminiben megrendezett FIM Kongresszusig tartott, ahol a szervezet legfelső vezetése, az igazgatótanács a következő döntést hozta: „Az igazgatótanács újból kifejezi együttérzését és szolidaritását mindazokkal, akik az ukrajnai orosz invázió következtében szenvednek. A testület a helyzet alapos mérlegelését követően ismét megerősítette a 2022. március 5-i rendkívüli ülésén hozott döntéseket.”
A határozat azt eredményezi, hogy az idei évet követően jövőre sem láthatjuk a Szbornaja képviselőit az Európa-bajnoki viadalokon, illetve a világbajnoki kvalifikációkon, s ha a 2022-es idényt nézzük, akkor egyetlen ligaversenyen sem, kivéve az orosz bajnokikat. A speedway társadalom berkein belül komoly visszhangot váltott ki, hogy az oroszok nemcsak a világversenyeken nem indulhattak idén, hanem egyetlen ország csapatbajnokságában sem, így Lengyelországban, Svédországban, Nagy-Britanniában és Dániában sem. A szurkolók egy része nem értette, ha más sportágakban – például labdarúgásban, kézilabdában, kosárlabdában, jégkorongban – részt vehettek a bajnoki küzdelmekben orosz sportolók, akkor a salakmotorozásban miért nem.
Megkülönböztetett figyelem kísérte két orosz klasszis, a 2021-es világbajnok, Artyom Laguta és a háromszoros vébé-bronzérmes Emil Szajfutgyinov helyzetét. Ugyanis az említett világsztárok hosszú esztendők óta életvitelszerűen Lengyelországban laknak a családjukkal, ráadásul lengyel útlevéllel is rendelkeznek. Jogilag hiába volt minden adott ahhoz, hogy Lagutáék lengyelként motorozhassanak a polák motorsport szövetség nem adott számukra rajtengedélyt egyetlen versenyre sem, így a lengyel ekstraliga küzdelmeiben sem bizonyíthattak. A szezon zárása után jött az újabb fordulat: a következő idényben a lengyel szövetség zöld jelzést adott ahhoz, hogy a lengyel útlevéllel is rendelkező oroszok versenyezhessenek a ligaküzdelmekben. Ezen elv alapján, jogilag – lengyel útlevéllel és a polák szövetség égisze alatt – akár a világversenyekre is nevezhetők lehetnének Lagutáék, ám ezt a lehetőséget a lengyel szakértők és sportújságírók jelenleg szinte teljesen kizártnak tartják –, de mindez majd vélhetően tavasszal válik végérvényessé. Csak emlékeztetőül: a lengyelek a Grand Prix-kvalifikáció debreceni selejtezőjében azt a Gleb Chugunovot indították, aki orosz születésű, de lengyel útlevéllel is rendelkező vaspapucsos. A nevezését azzal indokolták, hogy Chugunov már az orosz-ukrán háború kirobbanása előtt képviselte Lengyelországot a világversenyeken, nem úgy, mint Laguta és Szajfutgyinov, akik eddig még csak a Szbornaja tagjaként vettek részt világ- és Európa-bajnoki rendezvényeken.
Meg kell említenünk, hogy így még nem teljes a május 29-én, pünkösdhétfőn Debrecenben megrendezendő GP-selejtező mezőnye. A korábban „semlegesként” jelölt salakszóró pozícióját még nem tudni, ki kapja, de ennek ellenére már most borítékolható, hogy igazi sztárparádé lesz a Perényi Pál Salakmotor Stadionban május végén, hiszen lényegében minden salakos nagyhatalom képviselteti magát a megmérettetésen. A jelenleg érvényben lévő tájékoztatás alapján Ausztrália, Csehország, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Ukrajna, Románia, Lettország, Lengyelország, Finnország, Svédország egy-egy, míg Dánia, illetve Magyarország két-két pilótát nevezhet a debreceni viadalra. BN/NSO
Az eredeti cikk itt található: https://www.nemzetisport.hu/egyeb_auto_motor/salakmotor-tovabbra-sem-indulhatnak-az-oroszok-a-vilagversenyeken-2929401