A debreceni klubvezető szerint mozgalmas és izgalmas salakos idény vár a szurkolókra 2022-ben.
Szezonindító beszélgetést készített Baráth Norberttel, a SpeedWolf Debrecen első emberével a Salakszórók salakmotoros portál. A közel félórás podcast beszélgetésből szemezgetett a Hajdú Online.
Anders Thomsen Debrecenben
A hajdúsági salakos klub vezetője embere elsőként a dán Grand Prix-menő cívisvárosi motorteszteléséről beszélt, s kiemelte, az öregek (Tihanyi Sándor és Hajdú Zoltán) nehezen emlékeztek vissza arra, mikor volt arra példa, hogy március elején edzés legyen a debreceni oválpályán. De ez a tréning nem a szervezőknek, hanem igazából az időjárásnak volt köszönhető, illetve annak, hogy akadt olyan vállalkozó, aki motorozni akart. Thomsennek rengeteg magyar kötődése van, többek között a szerelői is magyarok már évekre visszamenőleg, illetve Baráth Norbert testvére, Lajos (Luigi, ahogy sokan ismerik) készített neki motorokat, blokkokat tavaly, s idén folytatják ezt a közös munkát. Sőt, magasabb szintre emelik, ugyanis a dán versenyző megkérte, a magyar tuningmestert a technikai háttér kialakításában. A speedwolfos sportvezető hangsúlyozta, tisztában kell lenni vele, hogy Thomsen vérprofi versenyző. Egyrészről így van szocializálva, másrészről számára a speedway kőkemény üzlet. A pénzügyi szezon számára úgy kezdődik, hogy megkeresi a támogatókat, felkészíti a motorokat az idényre, amiket kipróbál, s közben magát is a legideálisabb fizikai állapotba hozza. Ha ezt nem teszi meg, akkor nem fog pénzt keresni sem a lengyel Ekstraligában, sem a Grand Prix-ban. A dánnak tetszett a debreceni ovál; kért némi változtatásokat egyik napról a másikra: például az volt az igénye, hogy szántsák fel a start harminc métert, hogy mélyebb startnyomokból is tudjon indulni, illetve lazítsanak a pálya talaján. Nagyon pozitív visszajelzései voltak az ovállal kapcsolatban. Amikor Thomsen itt edzett, Bartosz Zmarzlik nála érdeklődött, hogy lenne-e lehetőség arra, hogy ő is Debrecenben tréningezzen. De volt megkeresés Martin Vaculik és Emil Sayfutdinov részéről is. Sajnos a hajdúságiak nem fogadhatták őket, mivel jó idő köszöntött be Lengyelországba, így már nem volt okuk Magyarországra jönni.
A Farkasfalka
Baráth a SpeedWolf összetételével kapcsolatban elárulta, nagy változás nem történt az elmúlt évhez képest, eddig három licencet váltottak, Kovács Rolandnak, Magosi Norbertnek és Lovas Zoltánnak 250-es engedélyt. Szurkolói kérdésre válaszolva Baráth elmondta, a debreceni versenyzőknek nem volt meghirdetve edzés akkor, amikor Thomsen Debrecenben tréningezett. Egyrészről a dán kérte, hogy egyedül gyakorolhasson és blokkot próbálhasson, másrészről nincs mit szépíteni: a mi versenyzőink nem állnak ott technikailag, hogy a szezon előtt ennyivel elkezdjenek motorozni. A magyarok számára április 15-én kezdődik az idény, ha a hónap elején elkezdenek edzeni, akkor sem maradtak le semmiről. (Azóta már egy kétnapos edzésen részt vettek a SpeedWolf motorosai – a szerző.) Baráth szerint helyén kell kezelni a dolgokat, és tisztán látni, hogy a jelenlegi magyar salakmotorozás messze áll a dánétól, nem említve az Ekstraligára, vagy éppen a Grand Prix-ra készülők szintjét.
Kovács Roland startja
SpeedWolf Juniors
A jelentkezőknek tartott bemutatkozó találkozás során az ügyvezető első benyomása az volt, hogy milyen jó lenne, ha kétszer ennyien lennének a fiatalok. Aztán később már úgy értékelte, hihetetlen, hogy eljutottak arra a szintre, miszerint akad 6-8 srác, akik szeretnének salakmotorozni. Baráth elárulta, a szíve csücske ez az utánpótlás-nevelő program, s nagyon szeretné, ha lennének olyan srácok, akik év végén szintidőt futnának, s jövőre lehetne licencet váltani számukra.
Lovas Zoltán
Debreceni versenynaptár
Április 15-én a Húsvét Kupával, egy nemzetközi meghívásos egyéni versennyel kezdődik a szezon hazánkban. A viadal érdekessége, hogy nem a hagyományos, 16 versenyzős, 20 futamos küzdelmet láthatja a nagyérdemű, hanem egy új formátumot, egy kieséses szisztémájú viadalt. A remények szerint izgalmas lesz a csata, mivel a legtöbbször azonos képességű versenyzők küzdenek egymással.
Május 7-én SEC-kvalifikáció, azaz egyéni Európa-bajnoki selejtezőt láthat a debreceni közönség. Az orosz versenyzők kizárása miatt változik az előzetes kiírás, mivel eredetileg 16 különböző nemzetiségű pilóta küzdött volna a továbbjutásért.
Június 6-án az előzetes tervek szerint futamonként öt versenyző részvételével Pünkösd Kupát rendeztek volna. Ám időközben a SpeedWolf Debrecen jelentkezett az ukrán Rivnétől visszavont Grand Prix-kvalifikáció megrendezésére, s ezt az FIM-től megkapta a debreceni klub. Így ezen a napon többek között ausztrál, lengyel, svéd, dán, francia, lett és német motoros ellen bizonyíthat egy magyar salakszóró.
Augusztus 20-án a hagyományos Debrecen Nagydíjat rendezik meg a Perényi Pál Salakmotor Stadionban. A szervezők nem akarnak szakítani azzal a tradícióval, hogy jelenlegi vagy egykori Grand Prix-s pilótát hívnak meg a cívisvárosba. Jók a visszajelzések azoktól, akik részt vettek már a nagydíjon, sokan már most jelentkeztek, hogy szívesen starthoz állnának a 47. virágkarneváli viadalon. Nicki Pedersen esetleges meghívása is szóba került. Az ügyvezető elárulta, az egyik személyes kedvence a dánok háromszoros egyéni világbajnoka, éppen ezért ő is nagyon szeretné Debrecenben látni, s ezért lépéseket is tesz.
Szeptember 10-én flat track országos bajnokság lesz, amit a honi szakág rendez Debrecenben. Ez a viadal főpróbának is tekinthető az október 1-jei flat track világbajnoki döntő előtt. Baráth elmondta, bízik benne, hogy a nemzetközi szövetségben minden idők legjobb flat track vébé-döntőjének titulált tavalyi debreceni versenyt is szeretné felülmúlni. Mindezt úgy kívánja elérni, hogy még több néző legyen a lelátókon, illetve apróságokkal akarják színesíteni a megmérettetést.
A debreceni szezon október 23-án zárul a magyar-szlovén bajnokság fordulójával. A klubvezető úgy ítéli meg, hogy a magyar versenyzők számára nagyon jó, hogy külföldön, Lendván és Krskóban más közegben, más pályákon motorozhatnak, mint amit itthon megszoktak. A tervek szerint a bajnokság futamai közben 250 köbcentis motorokkal induló fiatal tehetségek számára is lesz lehetőség kipróbálni magukat. Ez a bemutató jó sansz lesz az ifjú Lovas Zoltán számára is.
Perényi Pál Salakmotor Stadion
A több mint 50 éves létesítmény 2019-ben megkezdett, s azóta minden évben folytatódó „ráncfelvarrása” idén sem áll le. Baráth bízik benne, hogy a debreceni közgyűlés által elfogadott 10 millió forintos támogatást le tudják hívni és felhasználhatják felújításokra. A korszerűsítés főként a főépület mosdóit érinti, kialakítás alatt van egy kibővített női mosdó, a férfiak számára pedig egy mosdó és egy vizelde felújítása.
Célok, remények
A „Farkasfőnök” a szezon végén sportszakmailag akkor lenne elégedett és boldog, ha a május 7-ei Eb-selejtezőből a magyar induló továbbjutna, illetve a speedwolfos versenyzők közül kerülne ki a magyar-szlovén bajnokság legjobb magyar motorosa. Emellett nagyon szeretné, ha augusztus 20-án annyian látogatnának ki a viadalra, mint a 2019-es szeptemberi Debrecen Nagydíjra, s legalább 50 százalékkal emelkedne a többi verseny nézőszáma. A klubvezető bízik benne, hogy a SpeedWolf Juniors beváltja a hozzá fűzött reményeket, és a szezon végén 2-3 fiatal teljesíteni tudja a szintidőt. BN
Forrás: Haon.hu
Az eredeti cikk itt található: https://www.haon.hu/helyi-sport/2022/04/salakmotor-nicki-pedersent-is-lathatjuk-majd-debrecenben