Anders Thomsen minden lehetőséget megragad a fejlődésre, ugyanis a legjobb dán versenyző akar lenni.
Most már nyugodtan kijelenthető: a salakmotoros Grand Prix-klasszisok kezdik felfedezni Debrecent! Az elmúlt három esztendőben egykori (Hans Andersen, Bjarne Pedersen, Peter Kildemand, Chris Harris), illetve az adott évben állandó GP-tagsággal rendelkező (Matej Zagar, Martin Vaculik) vaspapucsosok mutatták be tudásukat a cívisvárosi oválpályán. Ez a sorozat most folytatódik, bár nem versenyre, hanem motortesztelésre érkezett a Perényi Pál Salakmotor Stadionba Anders Thomsen. A 28 esztendős dán kiválóságról illik tudni, hogy tavaly a Speedway Grand Prix Orosz Nagydíján a harmadik helyen végzett, az elmúlt két esztendőben dán egyéni bajnoki címet szerzett, s az év végi szavazáson a közönség őt választotta az év dán salakmotorosának – 2020 után –, immár második alkalommal.
Amint arról már beszámoltunk, Thomsen a cívisvárosban kezdte meg a felkészülést az előttünk álló, 2022-es idényre. A skandináv salakszóró két magyar szerelőjével, Faragó Richárddal és Szegvári Róberttel érkezett motortesztelésre a Hajdúságba. Thomsen kedden több órán keresztül rótta a köröket a salakon, s arra is volt ideje, hogy interjút adjon a Hajdú Online-nak, a tolmácsolásban Faragó Richárd segédkezett.
Miért választotta éppen Debrecent az idei első motortesztelésre?
Hazámban, Dániában még nagyon rosszak az időjárási körülmények, ezért alkalmatlanok a pályák a motorozásra. A Dániában dolgozó tunerem, Luigi (Baráth Lajos – a szerző) említette, hogy Debrecenben van lehetőség tesztelésre. Egyeztettek a testvérével, Baráth Norberttel, a SpeedWolf Debrecen vezetőjével, akinek a csapata remek munkát végezve, nagyszerűen előkészített pályával fogadott bennünket.
Az már korábban nyilvánosságra került, hogy a dán válogatott ezen a hétvégén a horvátországi Goricanban edzőtáborozik. Miért érezte szükségét egy tréninget megelőző edzéssorozatnak?
Az új motorokat mindig „be kell mozgatni”, ezért már úgy akarok Goricanba érkezni, hogy be vannak állítva a gépek. A lehető legjobban fel akarok készülni az edzőtáborra, hogy ott is bizonyíthassak. S az sem utolsó szempont, hogy az edzés mindig jól jön.
A dán válogatott tagjaként a téli alapozást Spanyolországban, a Kanári-szigeteken töltötte. Hogyan sikerült a felkészülés?
Már több alkalommal vehettem részt a szövetség által szervezett edzőtáborban. Ez az alkalom is nagyon jó volt, sokat dolgoztunk, s remek hangulat volt a csapaton belül. Jó volt látni, hogy a fiatal versenyzők milyen remek fizikai állapotban vannak, ezáltal hozzájuk tudtam mérni magam úgy, hogy én vagyok az egyik legidősebb versenyző a teamben. Nagyon jó úgy felkészülni a szezonra, hogy ideálisak a körülmények: jó az idő és remek a társaság.
A kemény fizikai felkészítést játékos sportvetélkedőkkel tették változatosabbá a szakvezetők. Az asztalitenisz csatában Ön bizonyult a legjobbnak.
Nyerni mindig jó, még pingpongban is!
Az elmúlt években a korábbi világklasszis, Hans Nielsen vette át a nemzeti csapatuk irányítását. Mi változott, amióta a négyszeres egyéni világbajnok a team menedzser?
Rengeteg dolgot másképpen lát, mint amit eddig megszoktunk, ezért változásokat vezetett be. Úgy érzem, ezek az újítások jó irányba visznek bennünket.
Ha márt szóba került Hans Nielsen, muszáj megkérdeznem: melyik dán legenda a példaképe?
Erik Gundersen.
Tavaly debütált főversenyzőként a Grand Prix-ban, s végül a 11. helyen zárta a küzdelemsorozatot. Hogyan értékeli a szezonját a világ legjobb vaspapucsosai között?
Annak fényében, hogy ez volt az első évem, jónak mondható a teljesítményem. Nem volt egyszerű felvenni a ritmust a riválisokkal, s miután megszoktam a Grand Prix légkörét, csakis arra fókuszáltam, hogy a lehető legjobb legyek.
A 11 fordulóból négy viadalon jutott az elődöntőbe, s egyszer, az oroszországi Toljattiban a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Ezek az eredmények mennyire számítottak meglepetésnek?
Azzal, hogy Grand Prix nagydíjon a dobogóra állhattam, egy álmom valósult meg. Nagyon jó érzés volt, megtetszett, ezért idén arra törekszünk, hogy minél többször átélhessem ezt a nagyszerű élményt.
Van konkrét célkitűzése erre a GP-szezonra?
Van, de nem árulom el! Most már tudom, hogyan „működik” a Grand Prix, ez egy biztosabb alap a tavalyi évhez képest, illetve nagyon sok újdonságot próbálunk ki ebben a szezonban. Azon vagyok, hogy a lehető legjobb eredményt érjem el.
Azzal megelégedne, ha a legjobb dán lenne az idény végén? Ehhez Leon Madsent és Mikkel Michelsent kellene maga mögé utasítania.
Én akarok a legjobb dán versenyző lenni! De azért ne feledjük, hogy kétszeres egyéni bajnok vagyok, az elmúlt két évben az én nyakamba akasztották a dán aranyérmet…
Évek óta magyar szerelőkkel, illetve tunerrel dolgozik. Hogyan alakult ki ez a „magyar vonal”?
A barátom, Kenni Larsen szerelője volt Vaskó Norbert, s miután Kenni felhagyott a versenyzéssel, ő ajánlotta Vasit. Nagyon jó és eredményes volt az együttműködésünk, majd Norbi által kerültek más magyar srácok is a csapatomba, akikkel teljes mértékben meg vagyok elégedve szakmai téren. Jelenleg Ricsi és Szegecs dolgozik nekem, bízom benne, sikeresek leszünk ebben az összeállításban is.
Névjegy:
Anders Thomsen
Születési hely: Odense (Dánia)
Születési idő: 1994. január 1.
Klubjai: Vojens Speedway Klub (dán), Stal Gorzow (lengyel)
Legjobb eredményei: Grand Prix-résztvevő (2021), SGP Orosz Nagydíj harmadik helyezett (2021), dán egyéni bajnok (2020, 2021), junior Európa-bajnok (2015)